A VERT VAGY ORSÓS CSIPKE (KLÖPLI)

4. A VERT VAGY ORSÓS CSIPKE (KLÖPLI)

A csipkeverés is a szõttesek fonalvégeinek eldolgozási módjából ala­kult ki, de hamar függetlenedett tőle. Technikai megoldása nem összecso­mózás, mint az előbb tárgyalt munkáknál, hanem az összeszövés, összefo­nás, melynek változatos szálvezetését gombostű segítségével kitűzéssel irányítjuk. A vert csipke technikai követelményei nagyobbak, mint a tűcsipkéé, de annál mintegy hétszer gyorsabban elkészíthető, ezért vált a legközismertebb nemes csipkévé (15. fénykép).

Csipkeveréshez szükséges anyagok, eszközök

Alapanyaga nagyon vékony, keményre sodort lenszál volt, melyet a csipkekészítés hőskorában úgy óvtak a munka közbeni törékenységtõl, hogy nedves pincehelyiségekben dolgoztak vele. Ma 85-ös vagy annál vé­konyabb mercerizált horgolófonallal lehet készíteni. A munka kivitelezé­séhez speciális felszerelésre van szükségünk:
Csipkeverõ párnát házilag is lehet készíteni (213 A-B ábra). Formája henger alakú, apróra szitált fűrészporral kell feszesen keményre tömni, hogy a beléje szúrt mintaalakító gombostűk szilárdan álljanak benne. El­készítéséhez sűrű szövésű kemény vásznat (angint) használunk, a varrás­ráhagyásokat is beszámítva egy 22X36 cm-es téglalapot és 2 db 13 cm átmérőjű körlapot szabunk ki. A 22 cm-es oldalakat egymásra fektetjük és apró öltésekkel duplán összegépeljük. Ezzel kb. 1 cm-t keskenyedni fog a vászoncső. Az egyik végét a széltől beljebb 1 cm-rel behajtjuk és sűrűn beráncoljuk, majd az ugyancsak 1 cm-nyire behajtott szélű körlapot aprón s erősen hozzávarrjuk. Az így előkészített párnatok aljára 11 cm átmérőjű kartonpapírkorongot teszünk, majd 1,5-2 kg száraz apró fű­részporral megtömjük, melyet rázással, fával való döngöléssel a lehető legkeményebbre tömörítünk. Befejezésként a felső végére is kartonkoron­got teszünk, nagyon leszorítva összeráncoljuk a szélet s a másik oldalhoz hasonlóan rávarrjuk a kör alakú vászonlapot. Készítsünk külön huzatot ra a megadott oldalfelszín méretek alapján valamilyen világos, semleges színű kemény vászonból, amelyet könnyen tudunk tisztítani.
A kartonpapírra kiszurkált mintalapot, melynek elkészítéséről még később szó esik, erre a csipkeverő párnára tekerjük rá. Csipkeszalag készítésekor a mintának a lapon úgy kell megismétlődnie, hogy a hengert körbefogva zökkenő mentesen kapcsolódjék a kezdet a befejezéshez, mint a falfestők gumihengerein levő motívumok.
Az orsókat vagy verőfákat (Torockón batyikókat) esztergályoztatni kell. Lehet védõhüvelyes vagy anélküli. Lényeges része a csévélő felület, mely az egyszerűnél felül van (214. A ábra), a védőhüvelyesnél alul, s ezt takarja el a hüvely, hogy fogáskor a cérna ne piszkolódjék (B ábra). Aki csipkeveréssel akar foglalkozni, legkevesebb 30-40 egyforma nagy­ságú orsót kell beszereznie. Az orsókra a cérnát egységesen balról jobbra kell feltekerni, s a visszabomlás meggátolására mindenikre hurkot te­szünk a tetején levő gomb alá (215. ábra). A technikát üres cérnacsövekre tekert fonallal is meg lehet próbálni.
A csipkeverő párnát tartóállványon rögzítjük, melyet vagy asztalra helyezünk, vagy lábra szereljük úgy, hogy forgatható legyen (213 C-D ábra). Pereménél egy beszúrt nagy tűvel akadályozzuk meg a párna munka közbeni elfordulását. A tartóállványt készítsük elég erősre, mert szalagcsipke esetében előfordulhat, hogy az élére állított párnát is meg kell tartania; simára kidolgozott vagy műanyaggal bevont legyen, hogy ne ron­gálja se a szálakat, se a kezet.



213. ábra: A csipkeverés kellékei
A-B. csipkeverő párna és szabásmintája C-D. párnatartó láda és asztal

A minták kialakításához kb. 100 db gombostű is szükséges. Ezek feszí­tik ki mintaalakítás közben a szálakat. Legjobbak az üvegfejűek, mert gyakori beszúrásuk nem sebzi fel az ujjbegyet. A színes tűfejek a minta változásának észrevételében is segíthetnek, különösen kezdőknek, ha a kü­lönböző mintaelemeket más-más színnel szúrjuk le. A munka folyamatos előhaladásával a párnát elülről hátra el kell fordítanunk. Ilyenkor a hátsó részre került gombostűket munka közben egyenként kivehetjük a kész csipkéből, s ezeket használjuk az újabb tűszúrásokkor. Így mindig kéz­ügyben vannak, és nem fordulnak be a párnatartó dobozba. A gombos­tűket nem kell tövig benyomni a párnába, hogy látni lehessen a csipke mintáját, s könnyebb legyen a kivételük. A mintalap kemény kartonjá­nak kiszurkálásához igen hasznos eszköz egy vékony tűből készített ár. A kockás vagy mm-es papírra megrajzolt mintát a kartoncsíkra téve rágombostűzzük egy többrét hajtott pokrócra, s az árral átszurkáljuk azokat a pontokat, ahol majd a csipkét a gombostűvel kitűzzük. Szalagcsipkék készítésekor az összefoglaláshoz horgolótűre is szükségünk lesz.




214. ábra: Orsók vagy verőfák A. egyszerű B. védőhüvelyes
215. ábra: Hurokvetés az orsóra

A csipkeverés alaptechnikái

A csipkeverés néhány nagyon egyszerű alapvetésre épül, ezeket elő­zőleg keskeny mintapánton gyakoroljuk be. Szúrt mintalapja valamennyi alaptechnikához megfelelő lesz, ha úgy készítjük, hogy hosszában haladja meg a henger kerületét, szélessége pedig 4 cm-nyi legyen. Legmegfele­lőbb hozzá a duplex kartonlap. A pánt rövid oldalán vízszintes vonal men­tén 3-3 mm távolságban szúrjunk 6 lyukat, majd a szélső szúrásoktól derékszögben lefele balról az első lyukat 2 mm-rel, jobbról 4 mm-re alább szúrjuk ki (216. A ábra). Az azutáni szúrástávolság itt is 3-3 mm legyen. A verés irányát a kockás lapon zegzug vonallal megrajzoljuk, de a szúrt mintán legfeljebb csak az elejére tegyük be, mert piszkolja a cérnákat. A kartonmintát rátekerjük a párnára, s gombostűvel úgy rögzítjük a kezde­tét a végével, hogy folyamatosan forgatható mintát képezzen, vagyis ahol duplán kerül a mintalap, a szúrások egymásba találjanak. Ha nem talál pontosan, a hengert növelhetjük a kartonlap alá tekert vászon- vagy papírcsíkokkal, ha kisebbíteni kellene a hengerkerületet, a középső rész körbeütögetésével keskenyíthetjük néhány mm-t. Ezeket a módosító el­járásokat főleg a későbbi, bonyolultabb mintalapoknál jó tudni.
A kartonmintát úgy fordítsuk, hogy a vízszintes sorban levő 6 lyuk a henger felső részén helyezkedjék el, s mindenikbe szúrjunk gombostűt, melyekre egy-egy pár orsót kötünk rá. Ha csipkepántot készítünk, az összecsomózást nem szükséges eltüntetni, terítők kezdésénél, a párok összekötésénél használjunk takácsbogot (vö. 77. 1.), s hogy a csomók ne legyenek egymás mellett, tekerjünk át az egyik orsó szálából a másikra, s azután tegyük fel rájuk a hurkokat és akasszuk fel a gombostűnkre. A jobb oldali szélen egy tűre két pár kerüljön (216. B ábra). Ezzel a két plusz szállal fogunk az alapkötéseknél szőni, s ezért szövőszálaknak ne­vezzük, a többi a felvetőszálak szerepét tölti be. A próbamunkán tehát 6X2+2=14 orsóval indítjuk a verést. Elrendezzük a szálakat, valamen­nyinél 10-12 cm hosszúságot hagyva szabadon. A szál leeresztésénél ügyelni kell, hogy az orsó jobbról bal fele elcsavarásával késztessük enge­désre a hurkot, s ne nyúljunk kézzel hozzá, hogy ne piszkolódjék a fonal. Egyszerre általában 4 szállal dolgozunk, s ezek sorrendjét jobbról balra haladva határozzuk meg. A verések leírásakor a sorszámok mindig a he­lyet jelölik, nem az orsót, tehát minden mozzanat után aszerint változik az orsó száma, hogy hányadik helyre került. A rajzokon pedig az orsó nélkül beírt szám azt a helyet jelöli, ahonnan az orsót áttettük új helyére.



216. ábra: Alaptechnikák munkaindítása
A. verőlap B. az orsók függesztésmódja

Bármilyen veréstechnikát is alkalmazzunk, a vert csipkénél állandó törvény, hogy az egyik szál lenyomtatja a másikat, így az egymás mellett hasonló elhelyezkedésben levő két fonal hibára utal, melynek okát ki kell derítenünk, hogy még idejében kijavíthassuk, mert később, ha a gombos­tűket már kiszedtük, nem lehet korrigálni, s akkor válik láthatóvá a hiba. Hasonlóképp hibát jelent a pár nélkül maradt szál is. A párok kiválasz­tásánál folyton a pár bal oldali szála van felül, a jobb oldali pedig le van nyomtatva.
A csipkeverés legegyszerűbb mozzanata a csavarás, melyet rendsze­rint szélek megerősítésére, pikók képzésére, póklábak formálására, azsúr­minták létrehozására használunk, kiegészítő eljárásként. Ezt csak két orsó­val készítjük úgy, hogy a jobb oldali orsót áttesszük ,a mellette levő orsó bal felére (217. ábra). Bizonyos esetekben 2-3-szor is megismételhetjük. A tulajdonképpeni legegyszerűbb felületképző technika. a vászonkötés vagy vászonverés. Megindításánál kézbe vesszük a jobb oldali első tűre feltett négy orsót. A harmadik orsót a második elé tesszük (218. A ábra), az első és harmadik orsót a második és negyedik bal oldalára helyezzük (B ábra), befejezésül a harmadik orsó a második jobb oldalára kerül (C ábra). A felénk rombuszosan elhelyezkedő összevert szálakat páron­ként jobb és bal kézben tartva egyenletesen meghúzzuk (F ábra).



217. ábra: Két szál csavarása

A szö­vés folytatásakor a jobb oldali párat félretesszük, s a megmaradtat a bal felőlről elvett következő párral verjük össze (D. ábra), az előbb leírt há­rom mozzanat szerint. Ez a technika ismétlődik addig, amíg a bal oldali szélső párral is elvégeztük a szövő verést és az utána következő feszesre húzást. Ekkor a bal felőli orsópár cérnáját a hengeren kissé hátrahajtjuk, hogy a mintán láthatóvá váljék az első széllyuk, s beszúrunk ide egy gom­bostűt (E. ábra). Leszúráskor mindig ügyeljünk, hogy a gombostű a mun­kában levő két pár közé kerüljön. A munka folytatásában - balról jobb­ra haladva - semmi változás nincs, vagyis a harmadik orsót a második elé, az elsőt és a harmadikat a második és negyedik mögé helyezzük, s a harmadik orsó második elé tevésével a két pár összeszövését befejeztük. A sor széléig ismételve, a szélvonalon újból kiszúrjuk a jobb oldali két szálat.



218. ábra: A vászonkötés munkamozzanatai
A-B-C. Az ismétlődő vetések D. párcsere E. kitűzés F. a szálak verés köz­beni helye

A csipke laza hálós szerkezetét más veréstechnikákkal érhetjük el. Ilyen az egész kereszt, mely egymás alá kerülő négyzetes lyukacskákból áll. Továbbra is négy orsóval dolgozunk egyszerre, s a következő négy munkamozzanattal: az 1. és 3. orsót áttesszük a 2-on és 4-en (219. A ábra), a 3. orsót a 2. elé helyezzük (B ábra), majd ezt a két mozzanatot még egy­szer megismételjük. Folytatáskor, hasonlóan az eddig tanultakhoz, elhagy­juk a jobb oldali párat, s balról újat véve a verést megismételjük (C ábra).
Ennél a technikánál tulajdonképpen mind vízszintes, mind függőleges irányban a 4 szál összeszövődése körül csavarás keletkezik a szálpárokon, s ez tagolja négyzetes lyukráccsá a felületet. Munka közben mindig ugyan­az a jobb oldalt feltett plusz orsópár jár el-vissza, mint a vászonverésnél, a többiek felvetőszálakként szerepelnek. Ügyeljünk a szálak egyenletes meghúzására, mert a csavarások az utólagos egyenlítődést nem engedik, s a csipke gyűrött hatásúvá válik, ha időben nem feszítjük egyenletesre.


219. ábra: A keresztverés és egész kereszt
A-B. munkamozzanatok C. kétszeres keresztverésű egész kereszt

A félkereszt vagy receverés az egész kereszt verésének fél mennyisé­gétől kapta a nevét. Az első két mozzanat: az 1. és 3. orsó átcsavarása a 2, és 4. szálon és a 3. szál 2. elé tevése (219. A-B ábrák) után már cse­réljük ás az orsópárt (220. ábra). Nagyon gyorsan készíthető és igen ha­tásos technika, melyet könnyen felismerhetünk hatszögű lyukacskáiról, ferdén futó szálsorairól s arról, hogy mindig csak egy szál feszül vízszin­tesen keresztül a pánton, amely soronként más és más orsóról halad. Bár technikailag egyszerűbb az egész keresztnél, megtanulását mégis későbbre tettük, mert munka közben nehezebben lehet áttekinteni a laza, egyszálas szerkezet miatt, s sokkal jobban kell ügyelnünk a párol; kézbe vételénél is, mivel könnyebben elcsúsznak egymás mellől, s ha nem a megfelelő szá­lat visszük tovább, megbomlik a csipke ritmusa.
Minden más formaképzés az eddig ismertetett technikára vezethető vissza. Így például a nagyon kedvelt azsúrszélű szalagcsipke annyiban mó­dosul az egyszerű vászonszövéshez viszonyítva, hogy a szélen a kezdő két párral egész keresztet verünk, s mielőtt a következő párral a vászonvetést megkezdenők, a jobb oldalon levő orsópár két szövőszálát egyszer átcsa­varjuk jobbról balra (ez fogja adni azt az azsúrsodratot, mely a közepén levő vászonszövést nem engedi ki a munka széléig). Csavarás után vá­szonvetéssel dolgozunk, az utolsó két párat viszont újból egész kereszttel verjük össze (221. ábra). Kitűzzük, elkészítjük a térülés egész keresztjét, majd a visszaforduló szövőszálpárat újból megcsavarjuk, s csak ezután kezdünk a vászonveréshez. A sodratok között a széleken azsúrsor alakul ki, mely esztétikusabbá, csipkeszerűbbé teszi a próbapántot, amit már öltözetdíszítésre is felhasználhatunk. Ha nagyobb lyukú azsúrsort akarunk készíteni, az azsúrsodratot mindig kettős csavarással formáljuk. A szalag belsejét is tagolhatjuk azsúrral, ha egy meghatározott helyen el s vissza irányban is mindig megcsavarjuk a szövőszálakat.





220. ábra: Félkereszt vagy receverés 221. ábra: Azsúrszélű szalagcsipke

Mintaelemek összekapcsolásához a sodráson kívül fonatokat is hasz­nálhatunk. Ezekhez 4 szálat egész kereszttel verünk össze folyamatosan {222. A ábra), ami négyes fonást eredményez. Készítésekor nagyon ügyeljünk az orsóról leeresztett szálak egyforma hosszúságára, hogy a meghú­zások egyenletesen szorítsák a fonatot. Legjobb, ha alulról fogva vesszük tenyerünkbe a négy orsót, s úgy fonunk, hogy közben egyszer se tesszük le a szálakat, hanem folyton feszesen tartjuk.
A csipke külső szélét és a fonatokat szokás pikókkal is tagolni. Ezek a kis hurkok, csúcsosan kiálló száltérülések feloldják az egyenes vonalak merev rendjét. Az egyszálas pikót főleg fonatverés közben tűzzük ki úgy, hogy amelyik oldalra akarjuk tenni a pikót, ott a szélső szálat meg­feszítjük, rátekerjük egy fentről lefele tartott gombostű szárára, s ezután leszúrjuk (222. B ábra). Néhány keresztverés után elkészítését megismételhetjük. A sodrott pikó jóval igényesebb munkával készült, de tartósabb, s mosás után is megőrzi a formáját. Ennél egész keresztet verünk a szélen, kiszúrás után a külső pár szálait háromszor átcsavarjuk egymáson (a harmadik csavarás már a keresztverés kezdő mozzanata legyen), majd a szélen levő szál hátrafeszítésével felszorítjuk a sodratot a tű tövéhez. Ezután befejezzük az egész kereszt verését, mely lerögzíti a pikó kicsúcsosodó szálait (C. ábra).





222. ábra: A csipkeverés tagoló és díszítő elemei
A. fonat B. egyszálas pikó C. sodrott pikó azsúrszélű szalagcsipkén

A vászonkötés módosított kivitele adja a leveles vagy árpaszemes mintát (Torockón lánnának nevezik), mely kis méretű, de súlyosan tömött formájával jól tagolja a csipkefelületet. Ennél gombostűvel lerögzítjük a munkába vett 4 szálat, mintától függően tehetünk keresztverést a tű alá, vagy anélkül is hagyhatjuk. A jobb oldali orsóról, melyről szőni fogunk, levesszük a hurkot, hogy ne akadályozza a munka menetét, a másik három szálat hosszabbra eresztjük, majd orsóikat úgy vesszük vízszintes elhelyezéssel bal kézbe (223. A ábra), hogy a 2. feje jobbról, a 4.-é balról helyezkedjék el, s középvonalban feszüljön a 3. szál. Nagyon ügyeljünk, hogy a szálak egyenlő hosszúak és feszesek legyenek, s azonos közökkel háromszögesen távolodjanak el egymástól. A hurok nélküli jobb oldali szövőorsót a középső szál alatt átbújtatjuk s meghúzzuk, hogy teljesen összeszoruljon a levél kezdete (ha szinte függőleges állásban, fejével lefele fordítva bújtatjuk át, akkor az orsó karimái nem fognak akadozni a szálakban). Balról jobbra forduláskor a két szélső szál alatt kell átbújtatni. Tíz-tizenkét fordulatot úgy készítünk el, hogy a szétnyíló felvetőszálakon fokozatosan szélesedjék a szövés, tömörítését még körömmel is elősegítjük. Igen ügyeljünk, hogy a szélek a térülésnél szép simák legyenek, amit türelmes begyakorlással érhetünk el. Ezután újabb 10-12 fordulat alatt fokról fokra összeszorítjuk a szálakat, amik megint egy csúcsban tömörülnek, s hogy a későbbi munka közben is megőrződjék ez az összecsúcso­sodás, a középső szálra kétszer ráhurkolunk a szövőfonallal (223. B ábra).



223. ábra: Leveles vagy árpaszemes minta
A. orsótartás és átszövésmód B. levél és befejező elhurkolása

Vászonszövés, csavarás és egész kereszt verésével lehet elkészíteni a vert csipkék másik kedvelt motívumát, a pókot. Legegyszerűbb formájá­nak veréséhez új mintalapra és még egy pár, vagyis összesen 16 db orsóra van szükségünk. A mintarajzot készítsük számtanfüzet lapjára, s négyzetecskéinek sarkaihoz jelöljük ki 4 szúrásnak a helyét vízszintes irányban. A szélső pontoktól lefele jó hosszan rajzoljuk be a sarokpontokat, melyek a csipkepánt szélleszúrásait fogják jelenteni (224. A ábra, a szakasz). Ez­után átlósan kössük át 3-3 négyzetecske sarokpontjait, s ezeket az átmet­sződő átlókat rajzoljuk meg le végig (b). A sarkukkal egymáshoz kapcso­lódó négyszögek közös pontját megjelöljük, s tőle jobbra és balra a szélső négyzetecskék közepébe is pontot teszünk (c). A megrajzolt négyszögek kö­zepét is megjelöljük, s oldalaikra 2-2 pontot rajzolunk, egymástól egyenlő távolságra (d). A négyszögek közepében levő pont körül fogjuk megverni vászonvetéssel a pók testét, a négyszög ferde vonaláig lesznek a csavart lábak, a szélvonal által bezárt háromszögű, sűrűbben pontozott részt pedig ferdén futó, egész vagy félkeresztekkel töltjük be (e). Az ábrán az elké­szítés sorrendjében rajzoltuk mind bonyolultabban a mintát, a karton­papírra viszont csak a gombostűk pontjait szúrjuk át füzetlapon keresz­tül. Kezdéskor a gombostűket a négyszög csúcspontja fölötti négy lyukba szúrjuk (az A ábrán nyilak mutatják a kezdés helyét), s mindenikre két pár orsót függesztünk (B. ábra). A munkát jobb oldalon egész keresztek verésével átlósan indítjuk. A számokkal jelzett fekete leszúrási pontok fö­lött látható, hogy melyik két pár összeveréséből alakulnak ki a keresz­tek, s a verés sorrendjét is nyomon követhetjük. Leszúrás után megismételjük a keresztverést. Az átlós irány miatt először betöltjük a jobb ol­dalt, 1-2 és 3-4-5-6 sorrendben. Utána átmegyünk a bal oldalra, és hasonlóan verjük meg kétszeres egész kereszttel a 7-8 és a 9-10-11 átlóvonalat. Az üresen maradt középnégyszögbe készítjük el a pókmotí­vumot: a lábak és a test kialakítása egyidőben történik. Először a 4. és 9. leszúrás belső párjait csavarjuk meg kétszer jobbról balra a lábaknak, majd vászonvetéssel összeszőjük őket. Nem szúrjuk le, hanem kettős sod­rattal az 5. szúrásponttól is elkészítjük a lábat, s ezt is összeszőjük a kö­zéprész jobb oldali párjával. Hasonlóképpen dolgozunk a bal oldalon is, ahol a 10. szúrásponttól alakítjuk ki a lábat, s végezzük el utána a szö­vést. A pók testének fele nagyságát a középső 4 szál vászonverésével zár­juk, s ezután szúrjuk le a háromszögesen kiszélesedő szövést a 12. pont­ban, s húzzuk egyenletesre a munkában levő 8 szálat. Visszaterülésnél tükörképszerűen elvégezzük a középrész szövését (először a két középső pár, utána jobbról, majd balról hozzáfogott szomszéd pár, s zárásként a középső pár), a lábak sodrását viszont a közép fele haladó átlóvonalak ke­resztveréseikor végezzük. Mivel keresztverésnél egy sodrat már a techni­kából adódóan létrejön, így a pók alsó lábain csak egyet tekerünk, s a kereszt verésekor megkapja a második sodratot is. Így készül el a 13. le­szúrás. A szélen a 14-et szokásos módon készítjük. A jobb oldali utolsó lábat hasonlóképpen verjük, s utána a 15-16-17. átlóvonalán haladunk. Ezen az oldalon tovább nem lehet folytatni a munkát, amíg a bal oldalon is el nem készítjük a lábakat és a töltést, a 18-19. és a 20-21-22. pon­tok mentén. A pók négyszögének zárópontja, s az új négyszög kezdete kö­zépen a 23. leszúrásnál fog lenni. Innen már ugyanazt a veréssort kezd­jük, amit a 3. ponttól készítettünk. Biztonságból még egy mintanagyságon beszámoztuk a leszúrás rendjét, melynél a sorrend betartása a fontos, nem a jobb vagy bal oldali kezdés.
Több orsó felhasználásával nagyobb, jobban tagolódó pókot is készít­hetünk. Ilyenkor a mintát körülvevő zárónégyszöget levegősebbre hagy­juk, s attól függően, hogy egy negyed mintára hány láb esik, annyiszor csavarunk át a lábakat képező szálpárokon.
A csipkeverés bonyolultságát már az eddigiekből is láthatjuk. Nem a technikai sokféleség, hanem a gyakorlatlan szemnek elég nehezen átte­kinthető szálvezetés sorrendje okozza. A mintaképzés pedig ennek a függvénye.


224. ábra: Pók verése
A. a mintalap készítésmódja B. a csipkekészítés sorrendje

Az orsós csipke verésmintákon bemutatott fejlődéstörténete

A vert csipkék kialakulása, elterjedése szintén a XV-XVI. századig vezethető vissza, s ezeknél is Velencét illeti az elsőség. Annak ellenére, hogy itt sohasem volt olyan közkedvelt, mint a varrott csipke, 1557-ben már mintakönyvet is nyomtattak népszerűsítésére.
A legkorábbi darabok fonatos csipkék voltak, melyek vonalas mintájú keskeny pántjai világosan mutatják a rokonságot a zsinórverők, paszomá­nyosok hasonló kivitelezésű munkáival. Közös céhekbe tömörülésük ezt még inkább bizonyítja.
A fejlődés következő szakaszát a leveles csipkék jelentik, melyek mű­vészi szintű kifejlesztője Génova volt a XVII. században. Kezdetben a velencei reticellát akarták veréssel utánozni, de a genovai csipkék csak­ hamar önálló jellegűek lettek: a reticella négyzetes tagolása és háromszögű részelemei helyett kör alakú befoglaló formákba levélveréssel készített csillagok, rozetták, füzérek kerültek, melyeknek kivitelezéséhez arány­lag kevés orsó kellett. A súlyos motívumokat fonatok kapcsolták egymás­hoz. Ez a verésmód a népművészetben is nagyon elterjedt, világosan át­tekinthető egyszerű kompozíciójáért és aránylag könnyű kivitelezéséért (225. ábra). Nálunk a torockóiak jeleskedtek vastag piros vagy fekete fonalból, gyapjúból és selyemből vert mellrevalóikkal s fémszálból készí­tett pártacsipkéikkel. Az előbbiek a kalotaszegi öltözetnél is fontosak.


225. ábra: Leveles és fonatos egyszerű csipke

A torockói csipkéket a felhasznált orsók (batyikók) számáról szokták elnevezni. A nyolcbatyikós csipke tulajdonképpen a legrégebbi kivitelű fonatos cakkokból áll (226. A ábra). A fonatnak 4, az áttört résznek 2-2 fonalat használunk 3 gombostűre tűzve. Az első sorban egész keresztekkel dolgozunk, hogy különüljenek el a szálpárok egymástól, kiszúrás után (1) visszatéréskor vászonvetést használunk. A fonatot a szélső szálakon 3 egész kereszt egyenletes verésével érjük el. Utána a közepe táján kitűz­zük (2), anélkül hogy beleszúrnók a gombostűt a fonatba, s újból kereszt­veréssel formáljuk a csipke áttöréses részét. A tizenkétbatyikós csipke (226. B ábra) az előbbihez viszonyítva annyival gazdagodik, hogy a fonatos cakk és az áttört rész közé még 4 szálat iktatunk, s ezeken lánnát (levelet) formálunk. A torockói lánnák kialakításakor nem szükséges levenni a szövőorsóról a hurkot, mert összesen 10-12 térüléssel már be is fejeztük őket, s ez hosszabbra eresztett szállal elkészíthető. Befejezéskor sem kell lehurkolni a levél csúcsát, mert nem törekednek a túlságos elkeskenyítésre. A fonat hosszúságát 4 egész kereszt megverése adja. Alját addig ne tűzzük le, amíg a nálánál rövidebb lánnát el nem készítettük, hogy ne akadályozzon a gombostű a munkában. A levél letűzése után (226. B ábra, 1) ugyanabban a magasságban szúrjuk le a fonatot is (2), majd a részelemeket vászonveréssel fogjuk össze. A levél melletti szálpárokat most is keresztveréssel különítjük el, máshol vászonvetést alkal­mazunk. Szokás már ebből a két, gyermekingeken használt egyszerű csipkefajtából szélesebbet kombinálni azáltal, hogy áttört részeiket egymással szembefordítva összevarrják őket, vagy a nyolcbatyikósnak mind­két oldalához tizenkétbatyikóst foglalnak hozzá.


226. ábra: Egyszerű torockói csipkék
A. nyolcbatyikós fonatos csipke B. tizenkétbatyikós csipke

E két csipkepánt után ismerjük meg a genovai leveles csipkékkel köz­vetlenebb rokonságot mutató, legáltalánosabban elterjedt csipkéjüket, mely ívelt cakkokban 6 lánnából összefoglalt virágmotívumokból, sodrott azsúr­sávból és ferde levélsorokból épül fel (227. A ábra). Ezeket az elemeket a csipkék díszessége és funkciója szerint különböző elhelyezésben, szélességben részarányosra vagy aszimmetrikusra rendezik. A bemutatott keskenyebb csipkén mindhárom jellemző minta szerepel, melyeket szimmetrikusan meg lehet ismételni, vagy az előbbi csíkok valamelyikével kiegé­szíteni. Készítésükkor külön egységként kezeljük a jobb oldali cakkosvirágos részt, s megint külön a vele szemben haladó azsúros-leveles oldalt, melyet a virág szirmaival és a behajló cakkal összefoglalunk.
Verőlapjának elkészítéséhez használjunk számtanfüzetlapot, s rajzoljuk be rá többszörösen ismételve a 227. B ábrán feltüntetett rajzot. Vigyázzunk arra, hogy a bal oldali rész csak minden második cakkbehajtáshoz kötődik azonosan, így lehet a munkát zavartalan ritmusban végezni. A csipkéhez 14 pár orsó, azaz 28 szál kell. Felfüggesztésüket 7 tűre betű jelöléssel s fölöttük a párok számának feltüntetésével mutatjuk (227. C ábra). Az a pont szálaiból 2 párat elkülönítünk, ez a bal szél elkészítéséhez szükséges (helyette gyakran használnak újabb áttöréses részt, s a tizenkét batyikós csipke apró cakkos zárását). A másik két pár a ferde leveleket adja. Ezek szálai majd a munka folyamán változni fognak, de fenntartott mennyiségük állandó. A b egyik párja, valamint a c és d pontok párjai állandóan függőleges helyzetűek és azsúrsodratúak lesznek. Ezt különösen a b és c pár esetében tartsuk szem előtt, mert innen indul s itt fordul vissza 2 pár keresztben járó szövőszál, s míg a d és e szálaknál egész kereszt verésével visszük el s vissza, ami az azsúrsodratot is megadja, a b és c páron előre a szálcsavarást el kell készítenünk, s a rajtuk áthaladó szövőszálakat pedig vászonveréssel kell majd továbbítanunk. Ez a torockói csipkéken gyakori technikai fogás teszi lehetővé a keresztben áthaladó szálak tagolt vonalvezetését. Az e pontból induló pár szálai csak részletekben fognak sodratot képezni. Közben a virágmotívumnál függőleges vonaluk megszakad, mert beolvadnak a virág vízszintes sziromleveleibe, sőt a kiszélesedő cakkba is. Az f pont 2 párja a függőlegesen lefelé haladó levelek készítését biztosítja, míg a g pont három párja a vászonvetéses cakkoknak van fenntartva.





227. ábra: Cakkos-virágos torockói csipke
A. a csipke összképe B. verőlap elkészítése kockás papírra C. a munkamenet rendje

A munka megkezdésekor az f pontban felfüggesztett 4 szállal levelet formálunk, s az alját letűzzük az 1. pontban (227. C ábra). Az a helyen rögzített belső 4 szállal szintén levelet készítünk, s ferde elhelyezésben a 2. pontban szúrjuk le. Bal oldali párját félre tesszük, a jobb oldalit szövőszálnak használjuk, s az egyik b párral úgy verjük össze, hogy a b szála­kat egyszer megcsavarjuk (ez lesz az azsúrszál), azután az a szálat vászonvetéssel visszük át rajta. Ezután mindkét párat balra tesszük. A b-be függesztve még egy pár orsót helyeztünk. Ez lesz a második szövőpár. Most ezzel indulunk el, s jobb kéz irányában az először megcsavart c azsúrpárral vászonvetésben összeverjük. A továbbiakban egész kereszttel vezetjük át a d és e párokon is, s a 3. pontban kitűzve visszaindulunk egész keresztek verésével egészen a c azsúrszállal való befejezésig. Bal oldalt a második pontban letűzött levél előtt levő 4 szálból kiválasztjuk azt a kettőt, amelyik nem a sodrott azsúrpár, hanem a szövőpár (a jobb oldaliakat), s a c páron áthozott szövőszálakkal vászonvetéssel összeverjük. Letűzés nélkül folytatjuk a munkát a jobb oldali párral, melyet az egy sodrattal ellátott c azsúrpáron vászonvetéssel indítunk jobbra, a továbbiakban pedig egész keresztekkel haladunk a virág vízszintes levelének kezdetéig, ahol az e azsúrpárat és az áthozott keresztverés szálait a 4. pontban kitűzzük. Ez lesz a virág sziromlevelének kezdete, s az 5. pont a befejező rögzítése. A következőkben az elkészült vízszintes levél 4 Szálát vászonvetéssel át kell vinnünk a függőleges levél szálainak jobb oldalára. Először az 5. gombostű jobb oldali szálait használjuk szövőpárnak s visszük át mind a 4 f szálon, utána hasonló módon szőjük a másik két szálat is vászonvetéssel. Ezekkel jobb oldalon is megformáljuk a szimmetrikusan helyezkedő levelet, a 6. pontban rögzítjük a végét. Ezt a részt hozzá kell kapcsolnunk az ívesen hajló cakkhoz, melyet előbb le kell szőnünk a g ponttól a levél sarkáig. A cakk szövését a közös tűn felfüggesztett 3 pár fonal két jobb oldali szálával végezzük, s a levelek felé verve vászonvetés­sel haladunk el-vissza, miközben a térüléseknél kitűzzük a 7. és II. ponthoz. Amikor ettől újból befele térülünk, s a levél 6. ponttal jelzett csúcsához érünk, a szálakat nem szúrjuk le, hanem a levél gombostűtől jobbra levő párjával indulunk kifele, s miután az a szélig ért, hasonlókeppen szőjük végig a másik párral is mindenik szálat - beleértve az előbb kivitt levélszálakat is -, s tűzzük le a cakk peremén a 9. pontban, hogy most már öt párral szőve kanyarogjunk a 10-11. és 12. leszúrási pontok között. A 12. leszúrásnál levő két párral elkészítjük a virág jobb alsó levélkéjét, letűzzük a 13. pontban, és most jobbról balra átszőjük a levél szálait a függőleges levél két pár fonalán, hogy annak bal oldalán a 14. pontban lerögzített szálakkal indulva elkészíthessük az utolsó vízszintes állású levélkét. Leszúrása a 15. pontban fog lenni. A virágmotívum teljes befejezését az első függőleges levél elkészítése adja, mely a 16. pontban ér véget.
Most a cakk behajlását kell elkészítenünk: al 1. pontban levő jobb ol­dali szélső párral beszövünk a 12. pont melletti 17-ig, kitűzzük, s el-vissza haladva leszúrjuk a cakkot a 18-19., majd a 20. pontban, mindvégig csak a három párral dolgozva. Ezután a cakk valamennyi szálát átszőjük az f-ből induló függőleges levélsor szálain, a munkát a cakk 20-as letűzésé­nek bal oldali párjával kezdve. Kettesével a többi szálakat is átvezetjük, valamennyit jobbról balra, s az előbb átvitteken is keresztülszőve. Az utolsó párt a 21. pontban letűzzük. Mielőtt a munkát folytatnánk, elren­dezzük a szálakat, gondosan megfeszítgetve a függőleges levélke szálait, hogy az alája kanyaruló cakk szépen felszoruljon. A levélke négy szálát, hasonlóképp a cakk három párját jobb fele egészen félretehetjük, mert egyelőre a nagyon lemaradt bal oldali részt kell elkészítenünk.
Bal felől a munka ott maradt abba, hogy a 2. pontnál leszúrás nélkül hagytuk el a vászonszövéssel összevert két párat, s a jobb oldalit bevezettük a virág 4. pontban induló levélkéjéhez. A 2. gombostű jobb felén levő négy szálból a jobb oldali kettő a vászonszövés elhagyott párja, s mellette balról az utolsó azsúrpár található. Ennek szálait egyszer megcsavarjuk, hogy vászonvetéssel összeverjük a szövőszálakkal. A jobb oldali párat elhagyjuk, a bal oldalit az ugyancsak a 2. gombostűvel tartott levélkékből jövő párral két egész kereszt elkészítésével összefonjuk s úgy vezetjük, hogy a levélke alatt vízszintesen feküdjék át. Jobb oldali párját kitűzés nélkül elhagyjuk, a bal oldalit az a pontban függesztett négy szálon vászonszövéssel átvezetjük, s kitűzzük a 22. pontban. Vászonvetéssel visszatérülünk, s a négy szál elhagyása után azokat egészen hátra tehetjük, hogy jól különüljenek el. (Ez a két pár a csipke szélesítése esetében vagy más irányban ferdülő levélke, vagy két azsúrszál alkotóeleme lehet.)
A 2. gombostűhöz visszatérő és az annak jobb oldalán levő szálakból megformáljuk az újabb levélkét, s leszúrjuk a 23. pontban. Bal oldali párját félretesszük, a jobb oldalit úgy verjük vászonszövésben, hogy előbb a b azsúrszálat megcsavarjuk.
Mivel az azsúrsáv középső szakasza eddig majdnem teljesen kimaradt a csipkeverésből, így most azt kell szintbe hoznunk. Ehhez kiválasztjuk szövőpárnak a 15. pontban leszúrt levél bal oldali orsóit, s egész kereszttel összeverjük a d és c azsúrszálakkal. A ferde levél sarkánál szembekerül a bal oldali rész szövőszálával, mellyel vászonvetésben összekapcsoljuk. A munkát, ha már ismerjük a lépéseket, szabad választás szerint folytathatjuk jobb vagy bal oldalra fejlesztve egyaránt. Mi most a már ismerős motívumú bal oldalt készítjük el *-gal jelölve a minta verésének kezdetét és végét. Tehát: * A 23. leszúrásnál levő b azsúrszálat megsodorjuk, a jobb oldalt mellette levő szövőpárral vászonvetést végzünk. A 23. gombostő négy szálával fonatot képezünk két egész kereszt verésével. A bal párat vászonveréssel átszőjük az eddig félretett szélszálakkal, kitőzzük a 24. pontban, s onnan szintén vászonvetéssel megtérülve a gombostű két oldalán levő szálakkal elkészítjük a következő ferde levélkét, melynek végpontja a 25. leszúrásban lesz. A tű jobb oldalán levő szövőpárat csak a b azsúrpár megcsavarása után vezetjük át vászonöltéssel.*
Az eggyel feljebb levő ferde levélke tövénél maradt el a másik szövő­pár, most ezzel fogunk jobbra haladni, de csak a c azsúrszálak megcsava­rása után verjük össze őket vászonvetésbe, d párral egész kereszttel, a vi­rágszirom 15. leszúrásától induló szálaival szintén egész kereszttel verjük össze. Ettől kezdve a levélből elindult két szál megint azsúrpárként fog jelen lenni. A leszúrást a 26. pontba tesszük, igen ügyelve, hogy a szűk hely miatt nehogy hibásan rögzítsük a szálakat (a szövőpár jobbra, az azsúrpár balra kerüljön a gombostű oldalán). Egész kereszttel szövünk vissza bal fele, amíg a 25. leszúrási pontnál levő szövőpárig érünk, s az­zal vászonvetésben foglalunk. (Felmerülhetett már eddig is a kérdés, hogy a d és c azsúrpárokat honnan lehet megkülönböztetni a velük összefonódó szövőpároktól? Ha egy kézbe vett pár orsóit egyenként húzogat­juk meg, feszítése a függőleges azsúrsodratokon jól látható lesz. Meg is jelölhetjük ezeket az orsókat színes cérnaszállal.) Ettől kezdve baloldalt mechanikusan ismétlődik a díszítmény, melynek készítését az előbbiek­ben *-ok közt jelöltük. A mostani leszúrások száma a szélen 27, a levél alján 28.
Másik irányban is megismétlődik a verésmód: a 25. pontnál levő szövőpárt a megsodort c szálakkal vászonba vetjük, tovább egész keresz­tekkel megyünk át a d és e párokon. Ebben a sorban a szövőpárt foglalnunk kell a behajló cakk szövedékével. Ehhez viszont el kell készíte­nünk a keskeny kanyar felső felét: a 21. leszúrás bal oldali párjával át­szövünk a másik két cakk-páron, s anélkül hogy leszúrnók, úgy indulunk vissza, hogy a jobb szélre kivitt párat elhagyjuk, s a középső párral in­dulunk vissza bal fele. Ezt a balra kivezetett szövőszálat vászonkötéssel kapcsoljuk az azsúrpárokon áthozott szövőszálakkal, s leszúrjuk a 29. pont­ban. (Ennél a résznél is fontos, hogy az orsók megfeszítésével rendezzük a szálakat, ellenkező esetben a csipke - amikor lekerül a verőpárnáról - gyűrött felületű lesz.) A tű alatt vászonvetéssel térítjük a cakk és az azsúrsáv szövőszálait. A cakk átszövése után a jobbra került párt elhagy­juk, a középsővel balra visszatérünk s a 30. pontban kitűzzük.
Mivel a következőkben a cakkot újból ki kell kanyarítanunk a jobb oldalra, s ebben a keskeny kanyarulásban egy álló levélke foglal helyet, így ezt fogjuk most elkészíteni: a jobbra félrerakott négy orsót elévesszük, függőlegesre feszítjük, és elkészítjük vele a 31. pontban letűzött levélkét. Kissé elkülönítjük a cakk balról levő három párjától, hogy pontosan lát­ható legyen azok átvivési sorrendje: először a levél szálai melletti párt, majd az azutánit, végül a bal oldalit verjük vászonvetéssel keresztül, s nemcsak a levél szálain, hanem jobb kéz irányban egymáson is. A szélre jutott utolsó párat a 32. pontban leszúrjuk, s ez már azonos a g pont he­lyével, melytől jobb oldalon a verést a fent leírt módon folytatjuk.
A cakk belső kanyarulatához a 29. pontban kapcsolódó azsúros szövő­szálat egész keresztekkel balra vezetve verjük, amíg a c azsúrszálat el­hagyjuk. Utána az egymással szembe kerülő szövőpárok vászonverése kö­vetkezik, majd újból a ferde levélmotívumok *-gal jelzett elkészítési módja a 33. és 34. leszúrásokkal. A b azsúrszállal történõ összeverés után a 28. leszúrás szövőszálával már azt a munkát végezzük, mint amelyet kezdetben a b pontban függesztett második pár nyíllal jelölt szövésirányá­ban készítettünk.
A torockói csipke - mint a genovai leveles csipke leegyszerűsödött változata - betekintést nyújt a vert csipkék készítésének nagy szakmai tudást igénylő világába. Pedig ez jóformán csak a kezdet volt. A fejlődés következő szakasza a XVII. században elsőként Milánóban vert szala­gos csipkék megjelenése, melyek új technikai fogásokat tettek szüksé­gessé. Az előbb bemutatott torockói csipke jobb oldali cakkjai már ennek a technikának a kezdeteit jelentik.
A milánói szalagos csipkét keskeny vászonkötésű szalag hullámzó ve­zetésével verték, s többnyire növényi elemekből felépített mintákat ké­szítettek belőle, amelyeket fonatos pálcikájú sűrű alap vagy alapháló fogott össze. A mintaelemek jól elkülönülve levegősen helyezkedtek el, a csipkék széle rendszerint egyenes vonalakban zárult.
Egyszerő hullámos szalagcsipke leírásával próbáljuk elkészítésének lényegét megértetni (228. A-B ábra). A szúrt mintát a cérna vastagságá­tól függően 35-55 mm szélességben készítjük el (B ábra), ügyelve a leszúrások számának betartására. A csipke két részből tevődik össze: a sza­lagszövéssel készült tulajdonképpeni motívumból, melyet 10 pár orsó fel­használásával készíthetünk el, és a bal oldali egész kereszttel vert azsúr­hálós szélpántból, melynél 4 pár orsóra van szükségünk. Összesen tehát ennél is 28 orsót fogunk használni. Feltűzésük a minta bal harmadán tör­ténik: a szalag szélességvonalában D-től H-ig az öt gombostűn 2-2 pár, az azsúrhálónál A pontban 2, B és C tűn 1-1 pár orsót rögzítünk. A két mintaelem verését egymással szemben kezdjük meg.



228. ábra: Egyszerű hullámos szalagcsipke
A. összhatása B. a verőlap és a verés menetének rajza

Először balról jobbra elkészítünk három egész keresztet, kitűzés nélkül abbahagyjuk, s a másik oldalról H pont egyik párjával balra haladva a szalagot kezdjük formálni vászonszövéssel. Mivel a szalag szélét azsúrral tagoljuk, a D pontról indított két utolsó szálat egész kereszttel verjük a szövőszállal össze, melyet akár kétszer is csavarhatunk. Így alakul ki az azsúrsodrat. A mintaelemek egymás mellé kerülő szövőszálait egész kereszttel összeverjük, letűzzük az 1. pontba, s ugyanúgy rögzítjük (229. A ábra). Ez a rögzítő orsóvetés visszatéríti jobb oldalra a szalag kapcsoló szövõszálait, melyeket egész kereszttel összeverünk a D azsúrpárral, majd a bal felölre kerülõ szövõ­szál megcsavarása után vászonvetéssel kivezetjük azt a jobb szélig. Ezen a részen a szalagnak el kell hajolnia. Ezt azzal érjük el, hogy a szélre kerülő szövőszálakat jól meghúzva elhagyjuk anélkül, hogy kitűztük volna, és a mellettük levő jobb oldali H felvetőpárral indítjuk bal fele a szövést, melynek szélét újból azsúrral zárjuk. Az egyenes szélcsipkével csak azután foglalhatjuk össze, miután annak szövőszálát egész keresztekkel középről kivittük a szélig, ott letűztük a 2. pontban (229. B ábra), s egész keresztekkel visszatérültünk a 3. pontig. Itt a két külön funkciójú szövőszálat újból összefoglaljuk keresztveréssel, gombostűvel letűzzük a 3. pont­ban, s egész kereszttel visszatérítjük őket mintacsoportjuk irányában. Bal oldalon mechanikusan képezzük a lyukacsos pántot (4. pont), a szalagnál keresztveréssel s azsúrsodrattal tovább formáljuk a tagoló azsúrkörvonalat, majd vászonvetéssel a jobb szélig kijutva, az elhagyott páron is áthaladunk. A szalag hajlítását azzal segítjük, hogy most az újonnan kivitt szövőszálat húzzuk meg és hagyjuk el leszúrás nélkül, s az előző sorban elhagyott párt használjuk újból szövőszálakként (B ábra). Az 5. pont kiszúrásánál leverés után bal fele ne folytassuk a munkát, csak a szalag­részen dolgozzunk, a kanyarnál pár cserélésével segítve a szálak térülését (ezeket a leszúrás nélküli párcserés térüléseket a kanyarulat belső felénél levő zegzug vonalak mutatják a mintalapon). A 6. ponthoz kereszt­veréssel érő szálat letűzzük, s egész kereszttel meg is térítjük. A bal oldalon levő szövőszál megcsavarása és a vászonverés elkészítése után az utolsó leszúrás nélküli párcserés kanyart készítjük el. A 7. pontban kiszúrás előtt elkészítjük az azsúrt, ügyelve, hogy az utolsó párt használjuk, s nehogy elhagyjunk a szalagképző 20 orsóból egyet is.


229. ábra: A szalagtérítés munkamozzanatai

A félkörös kanyarulat ezzel elkészült. Most a szalag másik oldalán is megkezdjük az azsúrképzést. E célból az utolsó két párt egész kereszttel összeverjük, kitűzzük (8), s a tűzés után sodrott pikót (vö. 226. 1.) készí­tünk. A kerekítés miatt elforduló szalagmintát a könnyebb munka érde­kében most úgy fordítjuk, hogy az elkanyarodott rész velünk szemben fent foglaljon helyet, s folyamatosan elkészítjük az azsúrszélű szalagot a 14. leszúrási pontig, a 9-11-13. leszúrásnál csak egyszerű egész kereszt rögzítéssel, a jobb oldali szélen sodrott pikóval. A 14. pontból visszatérve a kanyarodást most fordított irányban kell elkészítenünk, a szalag bal szélső orsópárjainak váltakozó felhasználásával, melyeket belül most sem szúrunk le. Itt az azsúrkeret el fog maradni, a térülés nem engedi a folytatását, kívül pedig egészen a 20. pontig az azsúros szél mellett pikósan képezzük ki a szalag szélét. Amikor a 20. leszúrástól indulnánk vissza, előnyösebb, ha úgy fordítjuk a párnát, hogy az elkészült kanyar megint velünk szemben helyezkedjék el (ilyenkor mindig ügyeljünk az orsók egymás utáni elrendezésére, az áttört pántrész 8 orsóját bal fele ki is tűzhetjük a párnán, hogy ne akadályozzanak a munkában), s megkezdjük a szö­vést a 13. leszúrás irányában. A bal oldali két párral újból azsúrsort indítunk. Itt előnyösebb, ha a keresztverés kezdésénél kétszer tekerünk, hogy erősebb legyen a szálpár az elég nagy áttöréses rész átkötésénél.
A következő mozzanat új technikai fogást igényel: a 21. leszúrási pont egybeesik a 13.-kal, itt horgolótűvel össze kell foglalnunk a már kész sza­lagrészt a most formálódóval úgy, hogy egységes csipkévé alakuljanak. Ki­húzzuk a 13. pontból a gombostűt, s olyan méretű horgolótűt használunk, melyet át tudunk dugni a tő okozta hézagon. A szélre vezetett szövőszálpárat kétszer megcsavarjuk, majd az egyik szálat áthúzzuk a horgolótűvel a már meglévő szalag szélén (230. A ábra), s az így létrejött hurkon átdugjuk a másik szál orsóját (B ábra). A sodrott átkötést feszesre igazít­juk, s a gombostűt visszaszúrjuk a régi helyére. Az összefoglalásnál ügyel­jünk, hogy megfelelő legyen az orsóról leeresztett cérna hossza, mert átdugás közben nehéz volna ereszteni.
A 27. pont horgolótűs összefoglalásáig a szalag mindkét szélét azsúrral és egyenesen képezzük, innen újból hozzákezdünk jobb felöl a kiszúrás nélküli kanyarulat veréséhez. A 28-29-31 stb. pontokban egész kereszttel foglaljuk a szalag szövőszálait a hálós rész pontjaival. Ettől kezdve a mintaképzés ismétlődik; a 26-24. és 22. pontokhoz is horgolótűvel hozzáfoglaljuk a szalagot.
A szalagos csipke igen változatos megoldások alapötletévé vált, s Németalföldön, főleg Flandriában olyan tökéletesen kivitelezték, ami azt mutatja, hogy régóta ismerték a verés technikáját, csupán nem maradtak fenn korai bizonyító dokumentumok róla.
A XVIII. századi flamand csipke szalagjai variáltabbak, az alap kocsányai kevésbé mechanikusak, a csipke széle karéjosan tagolt. Míg a korai technikákkal kezdettől végig azonos orsószámmal egyszerre készült el a csipkeanyag, a flamandoknál gyakori a munka közben megváltoztatott orsószámú mintaképzés, vagy az előre külön elkészített motívumanyag, melyet utólag komponáltak össze az igényeknek megfelelően és foglaltak egységbe vert vagy varrott kocsányokkal.


230. ábra: Részelemek összefoglalása horgolótű segítségével

A fejlődés legmagasabb fokát jelentő díszhálós csipkéket is itt kezdték készíteni a XVIII. században, ezek logikus következményei voltak a fennebb leírt bonyolult technikai kivitelnek. A brüsszeli, brabanti, malinesi, valenciennesi csipkeverők az addig használatos megoldások mellett változatos sűrűségű és textúrájú hálószerkezeteket fejlesztettek ki (231. ábra), melyek a minták belső tagolását igen variálttá tették, s lazább megoldásaik a fonatos kocsányok helyett az alapfelületek esztétikusabb kitöltését szolgálták. Az eddig jórészt vászonvetéses nehézkes minták oldottabb körvonalúakká, fantáziadúsabbakká váltak, részelemeiket is fokozatosan különböző díszhálók veréséből alakították ki. Könnyedebb, finomabb kivitelük népszerűségét nagyban elősegítette a rokokó divat is, mely a lenge, összeráncolt megoldásokat kedvelte, s erre alkalmasabb volt a könnyed vert technika.
A díszhálós csipkének is van nagyon egyszerű, több nép művészetében megtalálható változata, ezt gyüjőnévvel torchon csipkének nevezik (torchon=törülköző), s egyszerű mértani díszítményeinek különböző hálós kitöltése nem is kíván igen nagy technikai tudást. A gépi csipke is elsősorban ezek reprodukálására szorítkozik. Az alábbiakban egy ilyen minta leírását és verésrajzát is bemutatjuk (232. ábra).



231. ábra: Hálóverések
A. négyszögű háló leszúrt félkeresztekből B. tüllalap sodrott félkeresztekből és fonatokból C. tüllháló csavart félkeresztekkel





232. ábra: Egyszerű hálóscsipke

23 pár orsó szükséges hozzá, melyeket a csipkeszalag középrészén levő áttört mintájú négyszög melletti 57. szúráspontnak megfelelően balra le­fele és a 85. ponttól jobbra lefele futó határvonalakra úgy rögzítünk, hogy 57-től 7 tűre 1-1 párat le a 68. pontig, a 69-re pedig 3 párat függesszünk. Jobboldalt is fentről lefele 7-szer 1-1 pár kerül (az utolsó a 105. pontban lesz), a 106-ra négy párat, s a tőle jobbra levő 73-ra kettőt helyezünk. A verést az áttört mintázatú négyszöggel kezdjük az 57. és 85. párokkal in­dítva: félkereszt, leszúrás (1), félkereszt után a jobb oldali párat elhagy­juk, s balról az 59. függesztésűt hasonlóképpen összeverjük (2). Ez utóbbi­nak a bal felőli párját elhagyva a másik párat félkereszttel összefonjuk az első leszúrásnál elhagyott párral. Ez a verésmód fog ismétlődni három sorban, soronként négy kettős leszúrással. Az elkészített négyszög bal alsó vonalában elhagyott négy szálpárból a bal felől levő pók lábai lesznek. Ennek elkészítéséhez háromszoros sodrással megcsavarjuk a 18. és 20. le­szúrásban levő szálakat, vászonvetéssel egyesítjük őket, s letűzzük a 25. pontban, mely alatt ugyancsak vászonverést végzünk. A 22. leszúrás­ból induló pókláb is hármas csavarással készül: a sodrás után leszúrjuk (26), majd szálait balra átszűjük a másik két szálpáron. Ehhez hasonló módon formáljuk meg a bal oldali rövidebb lábat az utolsó, 68. ponti pár­ral, leszúrás (27) után pedig jobbra szövünk vászonvetéssel át vele. Az áttört mintarész utolsó szálpárjából készülő láb és leszúrása (28) után csak két páron szőjük befele a szálat, ott elhagyjuk, ezt a műveletet végezzük el balról jobbra is, s a két egymással szembe középre bevezetett szálat összeverve megkapjuk a pók leszúrható közepét (30). A középső két pár vászonvetése után a szálakat újból ki kell a szélekre vinnünk, az elsőket két pár átverése után tűzzük le (31 és 32), a második rendet már csak egy-egy után (33-34), végül a maradék két párral elkészítjük a pók tes­tének alsó hegyét, melynél a leszúrás (35) után is vászonvetéssel alá­verünk.
A következőkben figyeljük meg a rajzon, hogy a minta bal felöli szé­lén két függőleges azsúrsodrat fogja a csipkét zárni. Ezekből a szélső min­dig váltakozó szálakból áll, a másodiknál viszont végig azonos pár adja az egyenes vonalat. Két orsójára kössünk jelet, mely figyelmeztet, hogy min­dig függőlegesen haladjon lefele a rajtuk levő szál. A 31. leszúrás szálait póklábbá csavarjuk, a bal felől levő megjegyzett orsókkal egész kereszt­tel összeverjük őket, hogy az orsók helyet cseréljenek, a balra vitt szál­párat pedig félkereszttel egyesítjük a szélső szálakkal, melyeket előbb két­szer megcsavarunk, hogy erősebbek legyenek. Leszúrjuk a verést (36), majd ugyanúgy fordulunk vissza, miáltal a megjegyzett orsók visszakerül­nek állandó helyükre. Teljesen ehhez hasonló lesz a 33. pontból formált láb szálainak bedolgozása (37) a szélen levő részekbe és visszatérítésük is. Mivel ilyen módon a bal oldalra négy pár került, a 38. pontban leszúrjuk a lábat, s ettől bal fele egész keresztekkel s a szélen félkereszttel még egyszer kimegyünk, majd a 39. leszúrás után visszatérünk, amíg a meg­jegyzett orsók újból a második helyre kerülnek. Ezen a részen a munka nem folytatható tovább, így az áttört négyszög jobb oldalán a ferdén szőtt sávhoz kezdünk. Ehhez a négyszög szélén levő 8. pontban elhagyott szálpárat és a mellette jobbról felfüggesztett két orsót használjuk. Mivel a vászonvetéses sáv azsúrsodrattal válik el a szomszédos mintaelemektől, ezért mindkét páron csavarunk egyet, s utána verjük össze vászonvetéssel. A 40. leszúrási pont alá is vászonverést teszünk, majd jobbról egy következő, azsúrsodrattal ellátott párt kapcsolunk a sávhoz, melyet bal fele átvezetünk a mások között. A 43. pontban már jobbról elhagyunk egy párat, s ettől kezdve mechanikusan szövünk mindig négy párral, jobbról balra haladva állandóan bekapcsolunk egy azsúrsodratos új párt, balról jobbra menéskor pedig elhagyva az utolsót. Amikor a sáv meghaladja az áttört részt és a pókhoz ér, háromszoros sodrattal formáljuk meg a lábakat, s úgy iktatjuk be a szövésbe. Lenti elapadásakor és a 64. és 66. pontoknál szélig kiszövésekor egész kereszt verésével alakítjuk ki a tagoló azsúrsodratokat.
Utoljára maradt a jobb oldali cakk megverése. Ehhez a legszélen levő két páron egész kereszttel fonatot verünk, majd így elhagyjuk. Az egy tűre feltett négy píron jobbról balra haladva félkereszteket verünk, bal felől ugyancsak félkereszttel csatoljuk a szövött ferde pánt legfelső lehagyott két szálát, s visszatérve a fonatot is hozzáfogjuk félkeresztekkel. Ettől kezdve egészen a 79. leszúrásig mechanikusan el-vissza verjük a félkereszteket, egy-egy párral szaporítva mindig bal felől a cakk tömegét. A 79. ponttól (vagyis a cakk negyedik belső leszúrásától) csak négy párat verünk meg, utána a 80. pontban leszúrunk, onnan visszatérünk s a bal oldali részt készítjük a 85. leszúrásig. Közben ügyelünk, hogy a 82. pontban jobbra maradjon le egy pár. Szimmetrikusan ezt a munkát kell megismételni jobboldalt is a 80. ponttól a szél fele indított szálvivéssel. A 90. pontból téréskor a munkát ugyanúgy elhagyjuk, mint a másik oldalon, mert előbb a 82. és 87. leszúrás párjaival félkeresztekkel ki kell alakítanunk a cakk közepén levő virágmintát (91); ennek szálait a 85. és 90. pontból befele vitt keresztverésekhez hozzáfogjuk, s egymással szemben vezetve a szálakat, a 96. pontban kapcsoljuk. A verés folytatását ettől bal fele kell indítani, ügyelve arra, hogy a cakkról a 85. ponttól kezdődően fokozatosan lehagyjunk egy-egy párat. Az összeszűkülő és megfogyatkozó szálakból a 104. kiszúrásnál leválasztunk két párat, s ugyanazt az egész kereszttel vert kitűzést tesszük a 73. pontban, mint a cakk kezdetén, csak még egy egész kereszttel befejezzük. A félkeresztes verést a 106-os kiszúrás után kell abbahagyni, miután kezdődik - elölről az áttöréses négyzetminta készítése.
A hálós csipkék készítésében a vezető szerepet a brüsszeli csipke vívta ki magának. Kezdetben a varrott csipkék imitálása volt a cél, így a XVII. században a velencei relief csipkét (vö. 206. 1.) utánozta, vastagabb szálak bedolgozásával érve el a minták felületének plasztikus hatását. Később a francia varrott csipkék (vö. 206. l.) barokk ornamentikáját verték le meg­tévesztésig hasonlító formában. A brüsszeli csipke stílusa a XVIII. század­tól egyéni: gazdag virágornamentika, hajlékony leveles ágak, festői össz­hatás jellemzik s a mindvégig gyakori kevert technika; vert mintaelemek varrott-pálcás összekapcsolása, tűcsipke-motívumok vert hálóra rögzítése vagy a vert csipkébe kézzel varrott részek beállítása egyaránt előfordult. Mindezt a felgyorsított kézműipari termelés váltotta ki, ahol szakértő csipkeverők vagy -varrók keze alól kerül ki a mintaelemek készlete, s az igényeknek megfelelően más szakmunkások állították össze végleges ter­mékké, melyet a leghíresebb rokokó csipkék között tartanak számon. A Brüsszel környéki Brabant tartomány falusi lakosságának jelentõs része is bedolgozott a brüsszeli manufaktúrákhoz. Ezek a munkák mintakincsük­ ben nem különböznek, csupán rusztikusabb kivitelükért nevezik őket bra­banti csipkéknek.
A brüsszeli csipkeipar a XVIII. század végére már gépesített rész­megoldásokat is használ. Így készítik el külön a tüllalapot (a rádolgozott mintájú megoldás a „bruxelles applique") s a szalagcsipkékhez a díszpántokat, melyeket utólag formálnak díszítménnyé, megalapozva ezzel a XIX. század második felében bolti pántokból összedolgozott, mechanikussá váló point lace technikát.
Korai plasztikus verésmódjukat a gipür csipkék éltetik tovább; itt nem az egyes részek kidomborítása a cél, hanem az egész mintakörvonal vastag fonalú kiugratása.
A flamandoknál mindvégig egységes vert technikát alkalmaztak a malines csipkék és a valenciennes csipkék készítői. Az előbbit a nagy felületű hatszög-hálós alap és a minták szélén laposan besimuló széles kontúrvonal jellemzi, az utóbbit a rendkívül vékony szálú könnyű alap­háló és a finom rajzú vászonkötésű minta, mely egyszerre készül az alap­pal. Valenciennes csipkeipara is igen jelentős volt; egy XVIII. századi adat szerint három-négyezren foglalkoztak csipkeveréssel.
Franciaországban a varrott csipke mindvégig megőrizte elsőbbségét, de már a XVII. századtól jelentős csipkeverő központjai is voltak, főleg Flandria közelében. Legismertebb a Chantillyben készített csipke, melyet selyemszálból vertek s sárgás színe miatt blonde csipkének neveztek. A gazdag virágmintájú, gyöngyfüzérszerű pontsoros igen szép csipkefélét gyakran készítették fekete selyemszálból is.
A vert csipke elterjedésében nagy szerepe volt Spanyolországnak (teneriffa és sol csipkék), Angliának, Írországnak és Németországnak is, de új típusok itt nem születtek.